2 John 1
1 A legidősebbik, Elekta asszonynak és gyermekeinek, kiket én igazán szeretek, és nemcsak én, hanem mindazok is, akik az igazságot megismerték,
2 az igazságért, mely bennünk marad és velünk lesz örökké.
3 Legyen veletek kegyelem, irgalom, békeség az Atya Istentől és a Jézus Krisztustól, az Atyának Fiától igazságban és szeretetben!
4 Igen örültem, hogy gyermekeid között olyanokat találtam, akik az igazságban járnak, amint parancsot kaptunk az Atyától.
5 És most kérlek téged, asszonyom, nem mintha új parancsot írnék neked, hanem ami megvolt kezdettől fogva, hogy szeressük egymást.
6 És ebben áll a szeretet, hogy az ő parancsolatai szerint járjunk. Mert ez a parancsolat, hogy amint kezdettől fogva hallottátok, aszerint járjatok.
7 Mert sok csaló ment szét a világba, akik nem vallják, hogy Jézus Krisztus testben megjelent. Az ilyen csaló és antikrisztus.
8 Vigyázzatok magatokra, hogy el ne veszítsétek, amit szereztetek, hanem hogy teljes jutalmat kapjatok.
9 Mindaz, aki eltér és nem marad meg Krisztus tanításában, az nem bírja az Istent. Aki megmarad a tanításban, azé az Atya is, meg a Fiú is.
10 Ha valaki hozzátok jön és e tanítást nem hozza magával, ne fogadjátok be őt házatokba, sőt ne is üdvözöljétek őt.
11 Mert aki üdvözli őt, részt vesz az ő gonosz cselekedeteiben.
12 Habár sok írnivalóm volna még, nem akartam papiroson és tintával, mert reménylem, hogy hozzátok mehetek és szemtől szembe beszélhetek veletek, hogy örömetek teljes legyen.
13 Üdvözölnek nővérednek, Elektának fiai.